2. Zsidó Filmfesztivál

A tavalyi nagy siker után idén november 7. és 10. között második alkalommal lesz Budapesten a Zsidó Filmfesztivál (ZSIFI). A ZSIFI négy napja alatt 9 játékfilm, 8 dokumentumfilm, 10 izraeli kisfilm és egy 8 filmből álló Garas Retrospektív válogatás kerül vetítésre a KINO CAFEban.

 A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes, és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról, filmalkotások formájában. A filmeket Garancsi Ágnes és Csörgits Hunor filmbeszerzők, Fritz Zsuzsa, a Bálint Ház vezetője, valamint Borgula András, a Gólem Színház művészeti vezetője választották ki. A program összeállításánál döntő szempont volt mind a nemzetiségi, mind a műfaji sokszínűség.

Talán a legtöbben a The Gatekeepers – A Sin Bet titkai című, idén Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilmet várják, mely az izraeli titkosszolgálat hat korábbi vezetőjének visszaemlékezése. Az eddig sohasem látott archív felvételekkel tűzdelt dokumentumfilm többek közt palesztin vezetők kiiktatását és Izrael gázai bombázását is taglalja a Sin Bet korábbi vezetőinek visszatekintésében. A titkosszolgálati vezetők részben önkritikát gyakoroltak a filmben, és kétségeiknek adtak hangot Izrael jelenlegi vezetésével, valamint a zsidó állam palesztin-politikájával kapcsolatban.

Kiemelt érdeklődés kísérheti a mai lengyel thriller egyik legjobbjának tartott Wladyslaw Pasikowski Ezután (Poklosie) című játékfilmjét is, mely tavaly nyári bemutatása óta óriási viharokat kavar Lengyelországban. A Jan Tomasz Gross, USA-ban élő lengyel kutató által írt Szomszédok című könyv ihlette filmben felelevenedik, miként mészárolták le a kelet-lengyelországi Jedwabne kisváros lakói zsidó szomszédaikat. A film nagy belpolitikai vitát eredményezett, vetítését azóta több lengyel moziban is levették a műsorról.

Rendkívül izgalmasnak ígérkezik továbbá az OSS 117 – A riói küldetés című francia film az Oscar-díjas Jean Dujardin főszereplésével, valamint A rabbi macskája című animációs film, melyet szinkronizálva vetítünk, hogy a legkisebbek is élvezni tudják.

Igazi ínyencségnek számít a Garas Dezső életművéből 8 játékfilmet felvonultató retrospektív vetítés, melyben többek között olyan örökzöldek kapnak helyet, mint a Legényanya, a Szamárköhögés, a Régi idők focija vagy a Ripacsok.

(Részletes program és a filmek rövid leírása a www.zsifi.org oldalon található.)

ZSIFI Kell egy csapat!” mottóval idén is kiírta nyílt kisfilmpályázatát. A Daazo.com-mal együttműködve kiírt pályázatra a szervezők olyan műveket várnak, melyek friss látásmóddal képesek feldolgozni és megjeleníteni a címben foglalt érzést. A fesztivál keretében be is mutatják a Till Attila, Szabó Simon, Mocanu Attila alkotta szakmai zsűri által előzetesen kiválasztott filmeket. A legjobbnak ítélt alkotás rendezője kiutazhat a 2014. évi UK Jewish Film Festival-ra (London), ahol le is vetítik a filmjét.

A ZSIFI főtámogatója a Jewish Joint Distribution Committee (JDC), amelynek magyarországi szervezete az 1991-ben alapított Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS).

Filmek listája:

Játékfilmek:

  1. OSS 117 – A riói küldetés (“OSS 117: Rio ne répond plus”, színes, feliratos, francia kalandfilm, 101 perc, 2009)
  2. Az év, amikor a szüleim nyaralni mentek (“O Ano em Que Meus Pais Saíram de Férias” színes, feliratos, brazil dráma, 110 perc, 2006
  3. A rabbi macskája (“Le chat du rabbin”, színes, szinkronizált, francia-osztrák animációs film, 100 perc, 2011)
  4. A legjobb nyaraim (“Nos plus belles vacances”, színes, feliratos, francia vígjáték, 94 perc, 2012)
  5. Arra az esetre, ha nem nyerném meg az Arany Pálmát (“Au cas où je n’aurais pas la palme d’or”, színes, feliratos, francia életrajzi film, 80 perc, 2011 )
  6. Kaddis egy barátért (“Kaddisch für einen Freund”, színes, feliratos, német, tragikomédia, 94 perc, 2012)
  7. Ezután (“Poklosie”, színes, feliratos, lengyel-orosz-holland-szlovák, dráma,107 perc, 2012)
  8. A Csinibabák (“בננות”, színes, feliratos, izraeli-francia, zenés vígjáték, 90 perc, 2013)
  9. Apám, Baryshnikov (“Moy papa Baryshnikov”, színes, feliratos, orosz vígjáték, 105 perc, 2011)

Dokumentumfilmek:

  1. The Gatekeepers – A Sin Bet titkai (szines, feliratos, izraeli-francia-német-belga, dokumentumfilm, 95 perc, 2012)
  2. Kiskarácsony (szines, magyarül beszélő, izraeli rövidfilm, 32perc, 2011)
  3. Regina (fekete-fehér, magyar dokumentumfilm, 63 perc, 2013)
  4. Néma zene (“Deaf Jam”, színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 70 perc, 2010)
  5. Fringes (színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, angol, héber nyelven, 72 perc, 2013)
  6. Láthatatlan férfiak (“The Invisible Men”, színes, feliratos, dokumentumfilm, israeli, holland, palesztín koprodukció, 68 perc, 2012)
  7. Spiegelman művészete (“Art of Spiegelman”, szines, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 43 perc, 2009)
  8. Volt egyszer… (színes, feliratos, amerikai dokumentumfilm, 103 perc, 2011)

Garas retrospektív:

  1. Liliomfi (színes, magyar
    vígjáték, 109 perc, 1954)
  2. Szamárköhögés (színes, magyar filmszatíra, 86 perc, 1987)
  3. Malom a polban (magyar filmdráma,110 perc, 1987)
  4. Legényanya (fekete-fehér, magyar vígjáték, 80 perc, 1989)
  5. Régi idők focija (színes, magyar filmszatíra, 78 perc, 1973)
  6. Ripacsok (színes, magyar filmdráma, 94 perc, 1981)
  7. Szabadíts meg a gonosztól (színes, magyar filmdráma, 88 perc, 1979)
  8. Noé bárkája (színes, magyar filmdráma, 104 perc, 2006)

Jegyek a MŰVÉSZ mozi pénztárában kaphatók elővételben október 23-tól október 30-ig. Majd a helyszínen, a Kino Cafeban október 31-től november 10-ig 1000 Ft-ért.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*