148 000-en VOLToztak

Vasárnap hajnalban ért véget a 24. Telekom VOLT Fesztivál, amely rekordszámú közönséget, 148 000 látogatót vonzott Sopronba. Az “Európa legjobb közepes méretű fesztiválja” címmel kitüntetett esemény leglátogatottabb napján 35 000-en vettek részt az Iron Maiden koncertjén.

9

Négy nap verőfényes napsütés és az utolsó esti vihar mellett majd’ 150 000 vendéget vonzott Európa legjobb közepes méretű fesztiválja Sopronba. “A Telekom VOLT Fesztivált elsősorban a hazai vendégek látogatják, 15000 külföldi vett részt az idei eseményen. A 24. alkalommal megrendezett fesztivál története során először fordult elő, hogy a bérletek és a pénteki napijegyek elővételben elkeltek” – mondta el Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője. Az idei VOLTon 20 világsztár mellett 200-nál is több hazai produkció lépett színpadra. Nagy sikert aratott a frissen debütált folk színpad és a 35 méter magas “VOLT EYE” óriáskerék is. A hazai és külföldi fellépők kivétel nélkül ódákat zengtek a rendkívül esztétikus fesztivál láttán, amelyről ezekben a napokban több százezer fotót osztottak meg a résztvevők. Természetesen rengeteg fotó született Palvin Barbiról is, aki a közönséghez hasonlóan bulizta végig az idei VOLTot.

“Az idei, rendkívüli siker után természetesen már készülünk a folytatásra. A jubileumi, 25. Telekom VOLT Fesztivált 2017-ben július 5-8. között rendezzük meg.” – árulta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik főszervezője.

Egymillióan követték a Petőfi Zenei Díj gálát

A Telekom VOLT Fesztivál nyitónapján első alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat. A rendkívül látványos, 2 és fél órás show-ban többek között Ákos, a Punnany Massif, a Halott Pénz, Rúzsa Magdi és a belga Lost Frequencies is színpadra lépett. A legjobb zenekar díját a Halott Pénz vihette haza, de díjat vehetett át többek között Szabó Balázs, Rúzsa Magdi és Ákos is. Bereményi Géza életműdíjat kapott. A gálát a helyszínen huszonkétezren, a Duna World, a Petőfi TV és a Petőfi Rádió közvetítésében pedig majdnem egymillióan követték figyelemmel.

A következő napokban is hullottak a díjak: Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere elismerő oklevelet adott át a Wellhello és a Halott Pénz zenekaroknak az Emlékszem, Sopronban című VOLTos himnuszért, amelyet eddig 12 millióan láttak.

Fő-Tér-Kép

Ismert kortárs művészek a VOLT ART GROUP tagjai vezetésével egy egyedülálló művészeti alkotást hoztak létre a Telekom VOLT fesztivál pénteki napján.

A Telekom a VOLT Fesztivál névadó szponzoraként is részt vállalt a Fő-Tér-Kép elkészítésében július 1-jén. A közösségi macskakő-festés alkalmával a Telekom civil stratégiai partnere, az Autistic Art Alapítvány művészeti programja keretében született alkotás is felkerült a közterületi mozaikképre.

A soproni Fő téren, többezer macskakő megfestésével létrehozott mű a közönség bevonásával készült, az alkotásban ef. Zámbó István mellett Verebélyi Diána, Magyarósi Éva, Papp Ildikó és a Nyugat-magyarországi Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének hallgatói is részt vettek. Mellettük Bihari László, autista fiatal rajza is felkerült a soproni Fő tér macskaköveire. Az alkotás folyamatát egy time-lapse video is megörökíti: