120 ezer védőmaszkot oszt ki a miskolci családok között az önkormányzat

Spread the love

Miskolc város vezetése a járvány elleni hatékony védekezés és a miskolciak védelme érdekében eddig is mindenben követte a kormány intézkedéseit, és maga is szigorú szabályozásokat vezetett be. Ennek, és a miskolciak fegyelmezettségének köszönhetően eddig sikeresen védekeztünk a vírussal szemben. De nem szabad elfelejtenünk, a koronavírus-járvány azon szakaszában járunk, amikor bárki, bárhol fertőzött lehet, ezért fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy nem csak az fertőz, aki betegnek látszik.

A kormányzati, központi operatív törzs még mindig nem javasolja, hogy az egészséges emberek is hordjanak maszkot, de Miskolc városvezetésének a miskolciak egészsége az első és a legfontosabb, ezért azt a döntést hozta, hogy minden miskolci háztartásba eljuttatja a védőmaszkokat. Fontos emlékeztetni arra, hogy a szakemberek szerint a maszk hasznos ugyan a vírus terjedésének lassításában, de a vírusfertőzés ellen nem véd. A maszk viselésével mi óvhatjuk meg környezetünket a megfertőzéstől.

Az önkormányzattól elsőként az egészségügyi és szociális területen dolgozók kaptak maszkot. Ők ugyanis fokozott kockázatot jelentenek azokra, akiket ápolnak, akikkel találkoznak, idős szüleinkre, beteg szeretteinkre. Emellett pedig saját magukat is fokozott fertőzésveszélynek teszik ki áldozatos munkájuk során, mivel ők azok, akik a védekezés első vonalaiban helyt állnak, nap mint nap.

Hiszünk abban, hogy meg kell óvnunk őket, vigyáznunk kell azokra, akik vigyáznak ránk.

A közelmúltban megérkezett az a nagyobb, 20 ezres védőmaszk-szállítmány, amelyet már régóta várt Miskolc MJV önkormányzata, ez a mennyiség már hosszabb időre tudja biztosítani az egészségügyi dolgozók és a szociális munkások, idősgondozásban dolgozók ellátását. De már nem csak nekik tud segíteni az Önkormányzat, hanem valamennyi miskolci családnak is.

Örömmel jelentjük be, Miskolc MJV Önkormányzata megkezdi a lakosság védőmaszkokkal való ellátását. Három héten belül minden miskolci háztartásba eljuttat két darab mosható, fertőtleníthető, többször használható szájmaszkot az önkormányzat. Azaz összesen 120 ezer védőmaszkot oszt ki a miskolciak közt.

Ezeket önkéntesek és az önkormányzati képviselők segítségével juttatjuk el a miskolci otthonokba, bízva abban, hogy ezzel is segíteni tudjuk a városlakók egészségének megóvását.

De továbbra is mindenkit arra kérünk, hogy szeretteink, barátaink, mindannyiunk érdekében, ha tehetik, maradjanak otthon, és csak akkor mozduljanak ki, ha halaszthatatlan tennivalójuk van, és akkor is egyedül, ne a családdal, gyerekekkel.

Akinek pedig már van szájmaszkja, és nem kér az önkormányzat által kiosztott maszkokból, azt arra kérjük, hogy írja ki a postaládájára, ha nem kér újabbat.

 

Miskolc város vezetése eddig is megtett mindent a miskolciak egészségének megóvása, a fertőzés terjedésének lassítása, valamint a helyi vállalkozók, cégek segítése, a munkahelyek megóvása érdekében.

 

KÖZTÁJÉKOZTATÁS

 

-  Zöld számot hoztunk létre az idősek, karanténban lévők számára: 06-80/460-046

Az önkormányzat minden cégénél elkészült a pandémiás terv, mindegyik cégtől és intézménytől heti szinten jelentést kér és kap a városvezetés

- Élőszóban és telefonon is tájékoztatjuk az időseket

- Az önkormányzat sajtóosztálya és a MIKOM folyamatosan tájékoztatja a miskolciakat a tudnivalókról, a lehetőségekről, a betartandó szabályokról és az ajánlott teendőkről

- Plakátokkal, tájékoztató anyagokkal látta el az önkormányzat a patikákat és a társasházakat az önkormányzati képviselők útján

- Tájékoztató aloldalt alakítottunk ki, ahol a legfrissebb helyi információk olvashatók: https://www.miskolc.hu/koronavirus

- Televíziós műsorral segíti az érettségizőket Miskolc TV

- A MiKom és az önkormányzat rendszeres bejelentkezésben tájékoztat a tudnivalókról 

SZOCIÁLIS ELLÁTÁS ÉS EGÉSZSÉGVÉDELEM

- Minden miskolci háztartás számára 2 db mosható, többször használható maszkot juttatunk el

- A Miskolci Egyesített Szociális és Gyermekjóléti Intézmény 1600 fő ellátását végzi

- Lezártuk a játszótereket

- Létrehoztuk és üzemeltetjük a M.A.M.I. (Miskolciak a Miskolci Idősekért) nevű önkéntes programot

- 20 millió forintot fordítottunk védőfelszerelések és fertőtlenítők beszerzésére

- Tisztítószer csomagokat osztunk a leszakadó városrészek higiénés helyzetének javítására

- Háziorvosoknak és szociális területen dolgozóknak 5625 db sebészeti arcmaszkot és 1250 KN95 típusú maszkot maszkot, valamint tisztítószert juttatunk el

- További 30.000 maszk szétosztását kezdtük meg a nem önkormányzati fenntartású, de fontos feladatot ellátó fogászati alapellátást nyújtó orvosok, az otthonápolási szolgálatot végző ápolók és a fogyatékosok bentlakásos intézményeiben dolgozók számára

- A Miskolc Holding Zrt. tagvállalatainak dolgozói számára eddig 3500 darab maszkot biztosítottunk

- Textilből készülő, többször használható maszkot gyárt az egyik önkormányzati cég, a Miprodukt Kft.

- Folyamatos fertőtlenítést végzünk a villamosmegállókban, buszmegállókban és az MVK járatain

- A járművezetők védelme érdekében felfüggesztettük a jegyvásárlást a járművezetőknél, elkordonoztuk a buszok elejét, és ideiglenesen megszűnt az első ajtós felszállás lehetősége

- Az MVK Zrt. járatain a járványveszély időszakában ingyenesen utazhatnak az egészségügyben dolgozók, a helyi gyógyszertárak, patikák alkalmazottai

 

 

GAZDASÁGI INTÉZKEDÉSEK

- A Miskolc Holding Zrt. az önkormányzati ingatlanokban működő, nyitvatartási korlátozás alá eső üzletek díjának 50 százalékos csökkentését vezette be április 1-től

- A Miskolc Holding 30 napra rövidítette az ingatlanbérletek felmondási idejét

- Az MVK a járványügyei helyzet és a napi utasforgalom alakulása függvényében alakítja és folyamatosan korrigálja az aktuális menetrendet

- A Nagy-Miskolc program egyik elemeként bevezettük az MVK Zrt-nél az e-jegy rendszert, valamint az e-számlát a MIVÍZ Kft. és a MIHŐ Kft. ügyfelei számára, a miaszamla.hu online felületen

 

- Az önkormányzat felvette a kapcsolatot a turizmusban érintett Miskolci vállalkozásokkal és folyamatos kapcsolatban van a helyi gazdaság meghatározó szereplőivel a károk felmérése érdekében. 

 

- Polgármester úr felvette a kapcsolatot a foglalkoztatási paktummal a miskolci munkavállalók érdekében

 

- Létrehoztunk egy elkülönített bankszámlaszámot (10700086-42689106-67500002), amelyre folyamatosan várjuk a koronavírus helyzet kezelésére küldött felajánlásokat.

 

 

Comments are closed.